Te rongyos élet......

A Boeing 737-es egy közepes méretű, rövid és közepes hatótávolságú, kétmotoros keskeny  repülőgép. Ez már 1964-től használatban van, és ez a Boeing nagyon jó volt.NÉZZÉTEK MEG AHOGY ÖSSZESZERELIK(felgyorsítva)….

watch?v=MMLKz3qKlHY&feature=player_embedded

Szokványos nyári éjszakának indult.
Sétáltam kocsmáról kocsmára.
Talán éppen a Nylonban ittam,
a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál
(vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom,
lehet, hogy a Boráros téren.
Ezek a séták mindig
reggelig vagy épp két napig tartottak,
és akárhová vezettek.
Mindenesetre, valahol ültem, ittam.
(Akkor még akármit – kostolódó ifjúság.)
Még nem olvastam a kocsmákban,
nem, nem, még nem temetkeztem
könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját.
Még nem idegesített fel, ha szóltak hozzám.

“Fizetsz valamit?” kérdezte egy dohánykarcos
női hang a hátam mögül. Fiatal hang volt.
“Kérjél” – mondtam felé fordulva. Ötven
körüli nő állt rézsút mögöttem. Letapadt,
koszmós, egykor világosbarna haj;
beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas
kötőhártya, aquamarin szemek[*],
megsárgult, fehér mûszálas pulóver,
barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipő.
Kevertet kért és sört, pikolót. Ízlését nem vitattam.
“Eljövök egy huszasért” – mondta. Ezen meglepődtem.
Az ár – árnak – képtelenül alacsony volt (már akkor is).
Ismertem a Rákóczi téri kurzust. Húsz forint az nem ár.
Másrészt a nő nem állta volna meg a helyét
a Rákóczi téren, sőt semmilyen téren.
Az lett volna a logikus, hogy ha akar valamit, ő fizet.
De sokkal többet. Márpedig akart. “Gyere,
akarom” – mondta -, “nagyon szeretnék.”
Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam
(hacsak nem kifejezetten ez volt a célom).
No de hogy… Mentem; úgy éreztem: muszáj.
Hiszen ûzött voltam és zavaros,
mint a fölkavart iszap akkoriban, és
csak ezekben az “Eszpresszókban”, “Büfékben”
érezhettem némi álfölényt
a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között.
Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt.
Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek.
Átöleltem,
egy pincében kötöttünk ki, nagyon sok lépcsőt
mehettünk lefelé valami nem tudni honnan
derengésfélében.
Az ágy. Befilcesedett vatelindarabokból összekotort alom.
Nem vetkőzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magárol a nadrágját.
“Így szoktam meg, ha bokor alatt dugok”
– mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre,
magam is csak a legszükségesebb mértékben,
meg a zakómat dobtam le – inkább legyen koszos, mint gyûrött.
“Csókolj meg.” Hát igen, ez elkerülhetetlen.
Avas szájszaga volt, ajka pikkelyes, nyelve,
szájpadlása száraz, mintha egy üres szardíniásdobozban
kotorászna a nyelvem – mindjárt fölvérzi az éles perem.
Rettegtem, hogy menten a szájába hányok,
ettől viszont röhöghetnékem támadt,
ömlöttek durva bőrére a könnyeim, amíg
ura lettem a perisztaltikának. A lába köze
szûk, száraz. Alig tágul, alig se nedvesedik.
“Várjál” – mondta, és belevájt ujjaival
egy megkezdett margarinba, magába maszírozta,
aztán még egy adagot.
“ENNI is fog még ebből?”
“Meg tudom mosni valahol magam?” – kérdeztem később.
Egy csőcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merő
lucsok lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna.
“Ez is hozzátartozik” – mormoltam. Egy ötvenesem
volt még. A fejét rázta: “Mondtam, hogy egy
huszas, és ez nem az ára. Én akartam, a huszas
meg egyszerûen kell.” “Akkor adj vissza” – mondtam -,
“értsd meg, nincs huszasom.” “Hülye vagy”
– mondta – “ha vissza tudnék adni ötvenből,
nem kéne a huszasod” – mondta logikusan.
És a következő pillanatban elaludt nyitott szájjal.
Vállat vontam. (“ha ilyen büszke vagy”),
zsebre gyûrtem az ötvenest, megtaláltam a zakóm,
és botorkáltam fel a lépcsőn.
Hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér ingem világít,
csorba lépcsőkön föl a tisztaságig,
oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.

Hülyeség. Aquamarin szemed neked van.
A nőnek? Mit tudom én.
Mint gálicos kádban a víz?
Csak akarok valamit ajándékozni annak a szerencsétlen párának,
mondjuk a szemed színet, meg egy ritka szót,
hogy ne legyen olyan undorítóan elesett,
magam pedig legyek valamivel megérthetőbb.

EGY SZAKÉRTŐ KÖZGAZDÁSZ VAGY?

AKKOR SEGÍTS NEKEM MEGOLDANI EZT A PROBLÉMÁT ……………..

ESIK VAGY NEM A DOLLÁR?

esik?

nem esik?

le esik ?

vagy

nem esik le?

Két fickó beszélget:
– Te, én napról napra szórakozottabb vagyok. Tegnap a buszmegállóban vettem észre, hogy nincsen rajtam alsógatya.
– Az semmi, én a munkahelyemen vettem észre, hogy egy fogkefe lóg ki a fejemből. De nem is ez a félelmetes.
– Hanem?

Egyszer egy nő bemegy egy étterembe. Rendel magának egy túrós tésztát. Amikor elkezdi enni, talál benne egy szőrszálat. Hozat egy másikat a pincérrel. Ezt is elkezdi enni, amikor megismétlődik az eset és felháborodva szól a pincérnek, hogy hozzon egy másikat. A pincér kihozza a nő elkezdi enni, amikor megint talál egy szőrszálat. Ekkor már nem szól a pincérnek, hanem úgy gondolja, hogy majd ő utánajár a dolgoknak. Besétál a konyhába. Ott azt lája, hogy a szakács a faszával kevergeti a túrós tésztát. Ekkor a nő megszólal:
– Mi az, maguknak nincs pénzük fakanálra?
– Fakanálra volna, de túróra nincs.

…..akkor ebéd után “mozogd”le a felesleges kalóriákat…..

Ki,ill. melyik lesz a győztes?

Késő este unatkozva felmentem az msn-re,s régi ismerősömmel beszélgettem(fenti kép).Elmesélte mi történt vele amióta nem beszéltünk(a barátjával szakított,nincs kedve tanulni,stb…)Kérésemre megmutatta bájait…

Az éjszaka közepén arra ébredtem,hogy a “kakasom” nem bír  magával:felkeltem,s lerendeztem,különben cserélhettem volna ágyneműt!Kitty gyönyörű teste “foságba” tartotta……Jó volt,utána egy jót aludtam.

Tavaly a Laposa Pincészet épülete, Kis Péter és Molnár Bea munkája jutott be az öt finalista közé, és aztán hozta el sikerrel az első díjat. Akárcsak a Laposát, a Füleky Borászat épületét is kedvezően fogadta itthon a kritika és a nagyközönség is.

Az ArchDaily idén második alkalommal rendez közönségszavazást azokról az épületekről, amelyeket az elmúlt évben bemutatott. A mezőny természetesen igen erős, hiszen a világ leglátogatottabb építészeti magazinjáról van szó. Az Ipari Építészet kategóriában a Füleky Borászat épülete riválisai: a Metal Foundation avilési székháza, a McLaren Gyártóközpont az angliai Wokingban, a Marmelo Mill olivaolaj-malom Portugáliában, valamint a barcelonai szennyvíztisztító központ.

A Füleky Borászat egyetlen magyar épületként elért döntős helyezése azért is imponáló, mert ezzel olyan épületekkel került egy szintre, mint Zaha Hadid guangzhou-i operaháza, az izlandi Harpa Koncertterem, a MIMA építésziroda lakóháza, Steven Holl biarritzi múzeuma, vagy a londoni olimpia úszócsarnoka.